Címke: gyöngyfűzés

Csillag, csillag

Ragyogj még 🙂 Mire megcsináltam, vagyis kitaláltam  a mintát, az fél nap volt, és elsőre ötszögként végezte, de cserébe tudtam az irányt, és tadámm! Csillag lett belőle, másodszorra viszont sokkal gyorsabban ment a megfűzése. A végeredmény pedig magáért beszél, helyettem is 🙂

 

Csillag gyöngyből

Csillag gyöngyből

 

Réz színű? Mihez kezdjek vele?

Ez volt az első reakcióm, amikor megláttam itthon a teklák eredeti színét. Réz színű, mit társítsak hozzá? Aztán menet közben, ahogy válogattam hozzá a kásákat kiderült, hogy nagyon sok mindenhez passzol. A zöldhöz, narancssárgához, de a bronzhoz is illik, mint kiderült.

Hogy miért itt szembesülök vele, és nem a boltban? Nos, ott elég rossz a megvilágítás, és kiviszem a természetes fényre, vagyis ablakhoz, mégis másképp mutat, mint itthon. De így szép, mert így derül ki számomra, milyen szépségeket is veszek eredetileg 🙂 A képet róla megnézhetitek itt: https://www.facebook.com/kersztszemesmunkaim

És mivel jól bevásároltam belőle, egy egész sorozat fog készülni. Vegyétek pozitív fenyegetésnek, ami a szépérzékre hat 😀

Ha tetszik amit itt olvasol, iratkozz fel, hogy időben értesülj a legfrissebb bejegyzésekről!

Mert inspirációt meríteni jó!

Amióta fent vagyok a pinteresten, különböző képajánlókat, vagyis táblákat  vagy képeket kapok hírlevélben.  Ami nagyon megtetszik, és távlati tervben van, azt elmentettem egy táblába, vagyis kitűztem, a facen albumok lennének ugyanezek 🙂  Már rengeteg mintát összegyüjtöttem, az utóbbi időben pedig a gyöngyözések kerültek sorra. Vagyis azok a nyakláncok, gyöngyfűzések, amiket egyszer én is megcsinálok. Hogy mikor? Az még kiderül. Addig is megnézhetitek itt a mintákat: https://www.pinterest.com/katianyu/projektek-amiket-kipr%C3%B3b%C3%A1ln%C3%A9k/ Legyen számotokra is inspiráció, jó nézelődést!

Ha tetszik amit itt olvasol, iratkozz fel, hogy időben értesülj a legfrissebb posztokról!

Szettek összeszedve

Új albumot hoztam létre a pinteresten, szettek a neve. Összegyüjtöttem benne az eddig kész táskákat és ékszereket, párosítva. Megnézhetitek itt: https://hu.pinterest.com/katianyu/szettek/

Ha tetszik amit itt olvasol, iratkozz fel blogértesítőért!!

Maradék gyöngyből egy kis szépséges ékszer

Maradékból néha igazi csodákat lehet kihozni, akár ételről vagy ruháról van szó, de ne hagyjuk ki az ékszereket is, ha már gyöngyből készülnek 🙂  Ezt a mesés kis karkötőt egyforma méretű csiszoltakból és biconból alkottam meg,a mintát pedig egyik kedvencemtől vettem. Az eredmény pedig remek lett. A képekért kattints a pinterest oldalamra ide.

Persze az a legfontosabb, hogy a gyöngyök színben összeillőek legyenek, és pont olyan méretben, vagy olyan mintát keressünk hozzá, ami illik oda 🙂 Így tudnak apró kis csodák születni, mint ez a karkötő.

Ha tetszett amit olvastál iratkozz fel, hogy időben értesülj a legfrissebb posztokról! Vagy csak egyszerűen ne felejtsd el, hogy itt jártál, ezen az oldalon 🙂

Gyöngyfűzés, egy új szerelem

Már régóta, úgy egy éve szemezgettem a különböző gyöngyékszerekkel, de nem volt hozzá bátorságom, hogy nekifogjak fűzni.Aztán erőt vettem magamon, és elkezdtem kutatni a neten, amíg rá nem bukkantam egy minta gyüjteményre, és elvarázsolt. Na meg kellett egy lökés az alapokról, fogalmakról, hogy mit és miért. azóta belejöttem a fűzésbe és lelkes rajongója vagyok a gyöngyöknek, mintáknak, de azért a keresztszemesekről sem mondtam le, csak lassabban haladok velük, hiába, egy nap nekem  is 24 órából áll 🙂 Azóta csináltam nyakékeket, karkötőt, medálokat, szóval őrült tempóban gyakorlom ezt is.

Ha tetszik amit itt olvasol,iratkozz fel!

Orosz spirál

Amikor először megláttam, teljesen beleszerettem a mintába. Aztán minta leírást kerestem, a legszimpatikusabb egy olasz lány volt, igaz, hogy egy kukkot sem értettem abból, amit mondott, de olyan kellemes hangon és dallamosan beszélt, hogy élmény volt nézni és hallgatni. Bár igaz, hogy az ő magyarázatából sem értettem meg a menetét 😀

Aztán találtam egy rajzot róla, ahonnan a gyöngyök méretét vettem a leírásban, de a rajzok után még rá kellett jönnöm, hogy hogyan tovább folytatásilag.Az elkészült karkötőt és nyakláncot megnézheted itt vagy a facebook oldalamon.

Ha a leírást kéred, akkor iratkozz fel!

 

Medálból medál…

Vagyis az első medál készítésem története 🙂 Picilánynak hozott az apja egy nyakláncot egy közepesen gagyi kővel, aminek a karikáját gyorsan el is hagyta a csöppem. Én akkoriban kezdtem el a fekete fehér nyakéket, de ígéretet tettem rá, hogy a lehető leghamarabb csinálok neki egy nyakláncot.

A befoglalások mintája már megvan egy kis ideje, “csupán” gyöngyöt kellett vennem hozzá, és egy adag merészséget, hogy ebbe is belekezdjek 🙂 Egyébként elég gyorsan elkészült, a kezdő bénázást leszámítva, de ez ezzel jár, ha nem a 100%-ig a minta szerinti gyöngyökkel fogok neki. Jól sikerült, és a kis királylányom nagyon örült nek. A medálról készült képet pedig megnézhetitek itt.

Ha tetszett amit olvastál, iratkozz fel!

 

Gyöngy gallér, vagyis inkább nyakék

Bevettem magam a gyöngyfűzésbe, nem csak a keresztszemesbe, ahogy tudjátok.Elkészítettem egy ilyen kis szépséget, amit megnézhettek itt vagy itt. Mit mondjak, nem volt egyszerű rájönni a menetére, egy napot azzal töltöttem, hogy próbálgattam, hogyan kell nekifogni, hogy ne keveredjek bele, és a mintát tudjam követni 😀 Aztán belendültem, mint ama bizonyos kiskutya az ugatásba, és jópár óra ráfordítással (meg egy kazal gyönggyel) elkészült. Hát nem csodás?

Ha tetszik amit itt látsz, iratkozz fel!

 

Gyöngyfűzésbe kezdtem

Azért nem fogok folyamatosan gyöngyékszert csinálni, a keresztszemes sokkal nagyobb szerelem a táskákon 🙂

Az ovis farsangi bálra készítem, mint tombola ajándékot, remélem közelíteni fogja a képen lévőt, már két virágot megcsináltam a nyolcból. A gyöngyfűzéshez nincs türelmem sajnos,meg talán olyan érzékem sem, mint a keresztszemesekhez. A képeket a folyamatról, illetve a minta gyöngysort megnézhetitek itt